Az őshaza kutatója


"Valamikor, valahol, valamit az igazságnak kell venned.
Ám ha túlságosan ragaszkodsz hozzá,
még ha az igazság személyesen el is jön és bekopog,
nem fogsz ajtót nyitni."
- Buddha -

Láma Ngawang:
"Minden ember ismerje és becsülje saját kultúráját, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait... Minden nép ragaszkodik saját kultúrájához és abban érzi jól magát... Ez természetes, hiszen kultúránk az azonosságunk, az énünk része. A vallással is így vagyunk. Tehát mindenki azt kövesse, arra támaszkodjon, ami iránt bizalma van. Például a szamárnak hatalmas szerszáma van és ez adja meg az önbizalmát...."

A Hármas Kis Tükör tankönyvből, 1771:
Kérdés: Hány ízben jöttenek ki (őseink) Magyar Országba?
Felelet: Három ízben: elsőben, Hunnusoknak, másodszor, Aváreseknek (Avaroknak) és harmadszor Hungarusoknak vagy Magyaroknak nevek alatt."


Kőrösi Csoma Sándor dardzsilingi síroszlopának
festménye, Gróf Széchenyi István keretbe vésetett
szövegével

Kőrösi Csoma Sándor:
"...látván, mennyire különbözzék nemzetünk, mind nyelvére, mind karakterére, mind öltözetére nézve minden más európai nemzetektől, micsoda nagy bizonytalanság uralkodjék az egész tudós világban nemzetünk eredeti lakhelye, elszármazása, régibb történetei, nyelvünk más nemzetek nyelvével való atyafisága felett; továbbá: micsoda helytelen vélekedései legyenek a külső íróknak, akik sem nemzeti nyelvünk természetivel, sem a nemzet karakterével és szokásaival eléggé esmeretesek nem lévén, csupán a nevek hasonlatosságából ítélvén akarták megmutatni nemzetünk elszármazását és régibb történeteit; utoljára: látván, mennyire eltévelyedtenek légyen némely tudós hazánk fiai (jóllehet a nyelv atyafiságát helyesen állítják) a külső írók tekintete után indulván nemzetünk eredete megítélésében; én, hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságomat és szeretetemet megmutassam, számba nem vévén a fáradságot és megtörténhető veszedelmet, azon fáklyánál fogva, melyet Németországban gyújtottam volt meg, elindultam nemzetem eredete felkeresésére."

Kőrösi Csoma Sándor:
"Tatárország Kína felé eső belső zugai (Belső-Mongólia) azok a helyek kétségen kívül, ahol a magyar törzs bölcsőit keresni kell. Ezeken a vidékeken széles körben ismert a tibeti nyelv a mongol népek között is..."

1842-ben, tibeti tanulmányai során szerzett értesülések birtokában, útra kelt Tibet felé. Bízott abban, hogy Tibet nagy könyvtáraiban a nyelv és irodalom alapos ismeretében adatokat talál a magyar őstörténetre, a hunokra, az ujgurokra vonatkozólag, akiknek az országát akarta felkeresni Tibettől északkeletre, Belső-Mongóliában, Kína nyugati határain. "Ha lehetséges, körutat teszek Közép-Ázsiában" mondotta.
Útban Tibet felé megbetegedett és a Himalája lábainál, az indiai Dardzsilingben 1842 április 11-én belépett a béke állapotába.

Ázsiai magyarok
Igazolódott Kőrösi Csoma Sándor látomása

A legújabb tudományos kutatások napjainkban végre elvezettek bennünket az ázsiai magyarokhoz, akikhez Kőrösi Csoma útnak indult, de nem juthatott el. Létezésük a kazak-mongol tudósok előtt mindig is ismert volt, azonban politikai okokból évszázadok óta titokban tartották, és csak az orosz megszállás felszámolása után vált lehetővé, hogy a világ nyilvánossága elé tárják. Jelen tudomásunk szerint élnek magyar törzsek a Mongol-Altájban, Kazahsztánban, Nyugat-Szibériában (Oroszországban) és Üzbegisztánban, ahol kazak-magyar kutatók csoportja felkereste őket. Létezésüket és történetüket a közelmúltban feltárt, Szamarkandban található, XVIII. században írt perzsa nyelvű kódexek krónikái is nyilvántartják. Julianus barát - 1236-os útja során - megtalálta Magna Hungária magyarjait. A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy ázsiai magyar nővel. Az asszony és rokonai segítségével eljutott Magna Hungáriába, a magyarok hazájába. Itt magyar szót hallott. Ám ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása a keleti magyarok földjét is elpusztította.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig más, ahogy ma mondanánk "nemzeti harci egységek" között magyar csapatok is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok végül is keveredtek a környező népekkel. Ez a keveredés azonban nem jelentette magyar azonosságtudatuk megszűnését, csak magyar nyelvüket felejtették el.

Mondáik is összekapcsolják őket velünk:
"Mi a szarvasok népe vagyunk, Hudijar és Madijar (Hunor és Magor) leszármazottai. Ezer évvel ezelőtt szarvast űzve elindultunk nyugat felé. Európa és Ázsia határán testvéreink megütköztek egy nagyon erős néppel. A harcban sokan elestek, a túlélők tovább vonultak nyugatra. Azonban, csak a nép egyik fele folytatta útját, a többiek - a mi őseink - visszatértek régebbi hazájukba, Ázsiába. Nyugatra vándorolt testvéreink, úgy tudjuk, egy hegy mögött élnek a kis földrészen (Európában)" - meséli egy altáji magyar 1999-ben, majd megkérdezi a magyar kutatót: "Ti vagytok azok?" - Utoljára Julianustól kérdezhették ugyanezt 1237-ben, Magna Hungáriában. - "Igen, mi vagyunk." "Ti ott a messzeségben bizonyára jobban megőriztétek régi szokásainkat, nyelvünket, mint mi itt." "A nyelvet sikerült megőrizni, de keresztények és földművelők lettünk." "Akkor ti sem vagytok már azok, akik voltatok, és mi sem maradtunk a régiek. Nem vethetünk semmit egymás szemére." Ázsiában maradt testvéreink mind a mai napig megtartották lovasnomád pásztor életmódjukat, valamint ősi művészetüket, mely a honfoglaló magyarokénak pontos mása. Európai vonásaikkal és világos hajukkal embertanilag is hasonlítanak ránk, elkülönülve az őket körülvevő fekete hajú mongoloid népességtől.

Forrás: Benkő Mihály, Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával. Budapest, 2001.

Adalékok őstörténetünk kutatásának legújabb eredményeiből

Korabeli kínai krónikák és gazdag régészeti anyag adatai alapján napjaink kínai kutatói megállapítják:
"A hunok bölcsőjének kérdése megoldott, származásuk világos.
Az őskőkorszakból és az újkőkorszakból származó adatok alapján levonhatjuk a következtetést: A hunok bölcsője Ordosz vidéke volt Belső-Mongóliában, melyet több ezer éven át megtartottak bázisukként. Még a nagy sztyeppei birodalom kialakítása után is, amikor királyi udvarukat a Nagy Pusztán, északon építették ki, télen visszatértek Ordosz vidékére, ahonnan származtak.
A hunok nomádként indultak északra Ordosz vidékéről, és fokozatosan bekebeleztek keleti, északi és nyugati törzseket és népeket. Hatalmas sztyeppei birodalmat alakítottak ki, és megalkottak egy ragyogó sztyeppei kultúrát."

Kőrösi Csoma Sándor idejében a nyugati tudósok tisztában voltak a hunoknak a mai tudományos vélemény által is elismert belső-mongóliai eredetével, így ő németországi egyetemi tanulmányai során szerzett pontos ismeretekre alapozta úticélját.

Az eurázsiai népek korabeli feljegyzései és régészeti leletek alapján a mai kutatás nyomon követi a hunok történelmét:
Közép-Ázsiát elérve két részre váltak. Déli águk, a fehér hunok egy Közép-Ázsiát, a mai Afganisztánt, Pakisztánt és észak-Indiát magába foglaló, földrésznyi birodalmat alapítottak rokonnépük, a szkíta kusánok korábbi birodalma helyén. Északi águk, a fekete hunok a Kaukázustól és a Fekete tengertől északra fekvő füves puszták urai lettek, akik végül elfoglalták a Nagy Magyar Alföldet is, és az i. sz. 5. század közepén, Atilla nagykirályunk vezetése alatt megalapították a hun királyságot. Ugyanakkor maradtak hunok a Nagy Sztyeppe déli részein, Belső-Mongóliában, a Ganszu Átjárónál, a mai Kína nyugati tartományaiban, valamint Közép-Ázsia hegyvidékein és észak-Indiában.
A mai nemzetközi tudományos közvélemény elismeri a szkíta-hun népek kulturális és genetikai rokonságát, és a tényt, hogy európai utódnépük mi, magyarok vagyunk, ahogyan azt ősi népi hagyományunk hirdeti. E szemléletet szépen tükrözik J. J. Modi indiai professzor szavai (de idézhetnénk számos más tudóst is):

"Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak - s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme.
Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű volt..."

Buddha, a Szkíta Bölcs

Buddha a sákja nép szülötte volt, amely Közép-Ázsiából vándorolt le észak-Indiába új területeket keresve, hasonlóan a mai Nepál, valamint észak- és észak-nyugat India területén élő sok más néphez. (Tudni való, hogy Buddha nevében a "h"-t sem az indusok, sem az angolok nem ejtik. Ezt mi a németektől vettük át - helytelenül. Helyes kiejtése tehát: Buda.)

Buddha korában (i. e. 6. sz.) Közép-Ázsiát a szkíták uralták, akik saját nyelvükön a "sáka" néven nevezték magukat. Az indiai szanszkrit irodalomban ugyanezen névvel illetik őket. A "szkíta" elnevezés, melyen Európában váltak ismertté, a régi görögöktől származik. A mai India északi és észak-nyugati hatalmas területeit nagyrészt közép-ázsiai szkíta, és velük rokon, később beáramlott hun eredetű népek lakják, akik mára természetesen részben keveredtek más itt élő népekkel, azonban e származásuk tudata mind a mai napig elevenen él bennük. E népek művelt rétegei a velünk, magyarokkal, mint a szkíták és hunok európai leszármazottaival való rokonságukat is számon tartják, de ugyanezt teszi a Törökországtól Japánig terjedő óriási földrész számos más népe is.


Hun aranykorona

Nemcsak ezeknek az Indiában élő népeknek az ősi hagyománya, hanem az indiai történetírás, és a mai nemzetközi kutatás is alátámasztja a sáka - sákja azonosságot. A buddhizmus jeles indiai kutatója Lokesh Chandra rámutatott, hogy a szanszkrit nyelvben a "sákja" szó a "sáka" főnév melléknévi alakja. Lokesh Chandra talált Buddháról egy régi történetet, amely elmondja, hogy röviddel azután, hogy megvilágosodott és tanítani kezdett, találkozott két közép-ázsiai kereskedővel, akikkel jól megértették egymás nyelvjárását. Miután a kereskedők tanítást kaptak Buddhától, a tanításokkal hazatértek Közép-Ázsiába.

Az ősi buddhista irodalomban azt találjuk, hogy a Szkíta Bölcs nem az első buddha volt. Jelen korunknak ő a meghatározó buddhája, azonban az őt megelőző korokban a buddhák egész sora élt a mai India területén és Közép-Ázsiában, akik közül az utolsó Fényőrző Buddha volt. Azt mondják, a Szkíta Bölcs Buddha idejében még éltek Fényőrző Buddha követői. Indiára most úgy gondolunk, ahogy a térképen ma ábrázolják, ám a régi időkben nem így nézett ki. Az észak-Indiától észak-nyugatra egészen Közép-Ázsiáig terjedő, a mai Afganisztánt is magába foglaló, földrésznyi terület ugyanazon kultúrterület része volt. Buddha kora előtt az indiai civilizáció fő központja nyugaton volt, a mai Pakisztán területén.

Buddha tanítása észak-Indiából indult el, középpontja a mai Biharban volt, melyet akkor Magadhának hívtak. A Buddha eltávozását követő időben Magadha hatalmas birodalommá fejlődött, és észak-India nagy részét ellenőrizte. A Tan először két különböző irányban terjedt, dél és észak-nyugat felé. Észak-nyugaton eljutott az iráni és szkíta népekhez, délen pedig a dravida népekhez. A tanítást különböző hatások érték, amint különböző kultúrákkal érintkezett. A magadhai buddhizmus a Keskeny Út volt, melynek a mai napig fennmaradt örököse a theraváda. Ennek iratai páli nyelvűek. Buddha nyelve azonban nem páli volt, ő magadhi nyelven tanított. A magadhit dzsain írásokból és Asóka király kőbevésett felirataiból ismerjük. Buddha azt a szabályt adta szerzeteseinek, hogy tanításait fordítsák le a helyi nyelvekre. A szerzetesek vándoroljanak, gyógyítsanak és tanítsanak.

Délen a buddhizmus a dravida népeknél terjedt el, akik a Nagy Istennő vallását követték. Itt jelentek meg a Túljutott Tudás szentiratai, a Pradnyaparamita szutrák. Nagardzsuna, aki a hagyomány szerint Buddhának ezeket a tanításait elhozta az embereknek, és kifejtette mélységes értelmüket, maga is dél-Indiából származott. A "pradnyaparamita" szó nemcsak a "túljutott tudást" vagy másképpen a "bölcsesség tökéletességét" jelenti, hanem egyben a Nagy Istennő neve is. A tan terjedésének másik fő iránya észak-nyugat volt, és a mai Pakisztán, Afganisztán, Kasmír valamint Közép-Ázsia területén erőteljes virágzásnak indult. A Széles Út tanításai ezen a két területen váltak uralkodóvá.

A Keskeny Út és a Széles Út megkülönböztetése Buddha eltávozása után száz évvel vette kezdetét, amikor követőinek két tábora között vita indult. Az egyik oldalt az "öregek" (stavira) képviselték. Ők azok a régi szerzetesek voltak, akik legalább tíz éve tartották fogadalmaikat, és a buddhizmusban egyfajta arisztokráciát képviseltek. A másik oldalon a "nagy közösség tagjai" (mahaszangika) álltak, akik azt mondták, a nagy közösség (mahaszanga) tagjai nemcsak szerzetesek lehetnek, hanem laikusok is.

A két tábor megvitatott mind társadalmi jellegű, mind bölcseleti kérdéseket. A Keskeny Utat képviselő öregek azt mondták, a gyakorlás végső célja az ellenségen győztes (árhát) eszményének a megvalósítása. Ahhoz, hogy valaki elérhesse az árhát szintjét, férfinak kell születnie és szerzetesként kell élnie. A Széles Út képviselői, a nagy közösség tagjai szerint az árhát eszménye egy alacsonyabb cél. A végső cél a teljesen megvilágosodott buddhaállapot elérése. Ehhez a felébredt szellem hőseinek (bódhiszatva) ösvényét kell járni. A felébredt szellem hőse lehet bárki, még nők is, és nem szükséges szerzetessé válni. A nagy közösség tagjai írtak egy könyvet arról, hogy Buddha hogyan gyakorolt sok életen át, mint a felébredt szellem hőse. Az észak-nyugati területeken mind a Keskeny Út, mind a Széles Út elterjedt.

Buddha tanításai nyomán a buddhista Belső Ösvény sok követőre talált, és a nagy Asóka király uralkodása alatt (i. e. 268-232) egész Indiában virágzott. A Tan második nagy virágzását a hatalmas szkíta Kusán birodalomban érte el (i. e. 1. század - i. sz. 3. század), amely magába foglalta Közép-Ázsia fejlett műveltséggel rendelkező területei mellett a mai Afganisztánt, Pakisztánt és Kasmírt, valamint a mai észak-nyugat India és észak-közép India földrésznyi területeit, a Gangesztől az Aral tóig. A legendás szkíta kusán uralkodó, "A Király, A Királyok Királya, Őfelsége Kaniska" idején (uralkodása kb. i. e. 1. század és i. sz. 1. század közé tehető) a Tan és a gyakorlás Ösvénye már jól meg volt alapozva az egész birodalomban. A szkíta Kusán műveltség és művészet két legjelentősebb központja az észak-közép indiai Mathura volt Agra közelében, és Gandhara észak-nyugaton, a mai Pakisztánban.

A Kusán birodalom többszáz éven át uralta Közép-Ázsiát és észak-Indiát, és főleg buddhista volt, de türelmet mutatott minden vallás felé. A kusán korszak nagyon fontos volt a Széles Út fejlődésében, de méginkább a tantrikus buddhizmus kibontakozásában.


Jurta belső

A Selyemút megnyitásával (i. e. 2. sz.), ezen az Indiát Belső-Ázsiával, Európával és Kínával összekötő nagy kereskedelmi úton a kereskedők karavánjaival szerzetesek is utaztak, és a Tant hirdették. A tanítások nagyszámú támogatóra leltek Közép-Ázsiában, így a szerzetesek hamarosan hatalmas buddhista közösségeket alapítottak Turfán, Kusá, Kasgár, Khotán virágzó műveltségű gazdag városaiban, és másutt. Az elkövetkező évszázadokban hatalmas kolostorvárosok épültek, amelyek mára fennmaradt fenséges romjai, számtalan sziklába vájt, gazdagon díszített temploma, valamint a nagy magyar tudós Stein Aurél által felfedezett óriási számú szent könyve a buddhizmus legmagasabb szintű műveltségéről és művészetéről tanúskodik.

A szentiratokat lefordították Közép-Ázsia számos nyelvére, és gazdag művészeti hagyományok születtek. A tanítások így mind írásos, mind vizuális alakban terjedtek, és a művelődés valamint a művészet fejlődésének hatalmas mozgató erejévé válva nagy hatással voltak Közép-Ázsia népeire.

A Széles Út tanításai, melyeket Buddha a felébredt szellem nagy hősei számára adott, a nagy szkíta uralkodó Kaniska király alatt kezdtek széles körben elterjedni, aki összehívta a harmadik buddhista zsinatot Buddha igaz tanításai alapjainak lefektetésére. Ebben az időben ötszáz mester értette meg tökéletesen a Széles Út valódi értelmét. A Széles Út szutrák jelentésének terjedése érdekében ekkor alapították meg Nalandát, amely a buddhista világ leghatalmasabb és legbefolyásosabb egyetemévé fejlődött. Innen vitték a Széles Út tanításait Ázsia országaiba az elkövetkező évezred folyamán.

A kusán szkíták buddhista műveltségét a később rájuk telepedett, és az egész hatalmas birodalmukat átvett fehér hunok is tovább folytatták egy kisebb megszakítástól eltekintve. A hunok, amint azt az élő magyar hagyományból máig tudjuk, a szkíták és a magyarok rokonnépe. Ugyanezt vallja minden mai nagy ázsiai nép hagyománya és mai történetkutatása is. A fehér hunok, hasonlóan a szkítákhoz, az évszázadok során hatalmas, gazdag műveltségű birodalmat hoztak létre észak-nyugat Indiában.

Mai leszármazottaik a rádzsputok (királyfiak) büszke harcos pásztornépe, akik a mai Radzsasztánban és Pandzsábban élnek. Más leszármazottaik többek között a mai Afganisztán és Pakisztán északi elzárt völgyeiben élő népek, akik egészen a 20. század elejéig megőrizték függetlenségüket. A buddhizmus így Indiából először Közép-Ázsia felé vette útját, ahol az ott élő szkíta-hun népek között sok évszázadon át nagymértékben elterjedt, és itt vált a későbbi Ázsia szellemiségét és arculatát meghatározó erővé. Itt alakult ki a Széles Út és a tantrikus Gyémánt Út (vadzsrajána) szellemisége. A Gyémánt Út tanítások legfontosabb központját, Orgyen6 országát a hagyomány alapján a mai kutatás kelet-Afganisztánba helyezi.

A szellemiség mellett a buddhizmus művészete is itt öltötte fel későbbi, és a mai napig jellemző alakját. A szkíta kusán műveltségben alakult ki Buddha ábrázolása, nagyrészt a görög művészet hatása alatt (azt megelőzően Buddhát nem ábrázolták); az a rendkívül finom arányrend, amellyel Buddhát, mint a megvilágosodás jelképét ma is megjelenítik. De itt alakult ki a buddhista sztupa mai, Tibetben, Belső és Kelet Ázsiában használt alakja is. Így a hazánkban épült sztupák is a szkíta buddhista műveltségre és művészetre vezethetők vissza, amely ezt a csodálatos élő hagyományt máig megőrző és továbbfejlesztő tibeti tanítóink közvetítésével került végül vissza hozzánk, a szkíták és a hunok utódaihoz.


Hun áldozati üst

A buddhizmus Közép-Ázsiából terjedt tovább Ázsia többi országába. A hagyomány és a mai kutatás egyetért abban, hogy Kínába a Tant innen vitték át nagytudású, szkíta-hun szerzetesek. Az első An-sih-kao pártus tanító volt, aki kb. i. sz. 148-171-ig végzett fordító munkát Lo-jangban. Őáltala vette kezdetét a közel ezer éves fordítói munka Kínában. K'ang-seng-k'ai a mai Szamarkand területéről érkezett a 3. sz.-ban. Csu-fa-hu vagy Dharmaraksa Tokharából jött a 3-4. sz.-ban. Amikor az 5. sz.-ban Kumárádzsiva megérkezett Kusából, a fordítási munkálatok Kínában elérték a tetőpontot.

A tibeti buddhizmus kialakulásában is főszerepet játszottak azok a mesterek, akik erről a területről származtak. A legújabb ásatások azt mutatják, hogy a tibeti buddhizmus számára szent ország, Orgyen, a mai Kelet-Afganisztán területén feküdt. Ezt számítják a Gyémánt Út szellemisége fő központjának, ahonnan sok nagy tanító érkezett mind Indiába, mind pedig Tibetbe, illetve esetenként Indián keresztül Tibetbe. A Gyémánt Út hagyomány legnagyobb mesterei közül sokan innen jöttek.

Buddha kortársa volt Indrabuti, Orgyen királya, ő volt az, aki a Gyémánt Út tanításait Buddhától az emberek közt elsőként megkapta. De Orgyenből származnak olyan megvilágosult mesterek is, mint Garab Dordzse, a "Nagy Teljesség" (dzogcsen) hagyomány atyja, valamint a Lótuszban Született Mester (Padmaszambhava), aki a buddhizmust Tibetben megalapozta, és sokan mások. Emellett a tibetiek folytonos összeköttetésben voltak Közép-Ázsia többi buddhista központjával is.

A tibeti hagyomány szerint a magasabb tantrák, mint az anuttara tantra nem Indiából származnak, hanem a közép-ázsiai Orgyenből, amely egy hatalamas ország volt, sok jelentős uralkodóval. Egy legenda szerint Buddha maga is meglátogatta Orgyen királyát, Indrabuthit, aki tanítást kért tőle. Először keskeny út tanításokat adott neki, de a király nem volt képes az ezek gyakorlásához szükséges szerzetesi életmódot követni. Buddha ezért megmutatta neki a magasabb tantrák útját, mely az átalakítás útja, és követőinek nem kell szerzetessé válniuk ahhoz, hogy elérjék a buddha állapotot. Ez a történet a Guhjaszamádzsa tantrában található.

A Lótuszban Született Mester, kinek egyik neve a "Szkíták Oroszlánja"7 volt, Orgyenből származott ugyanúgy, mint a Nagy Teljesség tanok is, amelyek később eljutottak innen Indiába. A magasabb tantrák és a Nagy Teljesség tanítások tehát Közép-Ázsiából erednek, amit a tibeti bönpo hagyomány is megerősít. A bön részben a tibeti sámánisztikus gyakorlatokat jelenti, de egyben jelenti azt a vallási rendszert is, amelyet az észak- és nyugat-Tibetben egészen a nyolcadik századig fennállt ősi Sang-sung birodalomban gyakoroltak. A szellemi gyakorlatoknak e két szintje a bönben egymással párhuzamosan élt ugyanúgy, mint a későbbi tibeti buddhista kultúrában. A Sang-sung birodalomnak közeli kapcsolatai voltak a Selyemúton át Közép-Ázsiával. A sang-sung hagyomány szerint a bön Tazik földjéről eredt, amely Orgyen északi szomszédja volt, és a mai Tadzsikisztán és Üzbegisztán területén volt található.

Észak- és nyugat-Tibetben sok ősi rom látható, ami azt mutatja, hogy ott valamikor virágzó műveltségek léteztek. Abban az időben az éghajlat kedvezőbb volt, így a mainál jóval nagyobb népesség élt ott. A bönpok azt tartják, hogy vallásuk Közép-Ázsia ősi buddhista kultúráiból ered. A bönpo legendák egy hatalmas ősi közép-ázsiai birodalomról beszélnek, ahol előző buddhák hagyományát követték. A tibetieknek ősi kapcsolataik voltak Közép-Ázsia népeivel. Sok érdekes adat arra mutat, hogy Buddha egyes tanításai Közép-Ázsiából erednek, ami azt jelenti, hogy a buddhizmus nem pusztán a mai értelemben vett Indiából származik.


Hun aranyveret

Mindezt a buddhista hagyományból tisztán és világosan kiolvashatjuk, de a mai nemzetközi, keleti és nyugati tudományos kutatás is megerősíti. Láthatjuk ebből, hogy őseink szellemisége egykoron elválaszthatatlan volt attól a fennkölt szellemiségtől, amely a Megvilágosultaktól, köztük a Szkíta Bölcs Buddhától ered, és azt is láthatjuk, hogy őseink, a szkíták és a hunok, milyen meghatározó mértékben járultak hozzá az egész emberiség e legnagyobb kincsének a kifejlesztéséhez, elterjesztéséhez, valamint értékeinek fenntartásához.

Természetesen mindez nem maradt nyom nélkül a mi számunkra sem. Népünk szellemi hagyományában a figyelmes kutató egyaránt rátalál a Keskeny Út, a Széles Út, a Gyémánt Út és a Nagy Teljesség tanításaira közvetlenül is, de a Tan ismeretében megállapíthatjuk, hogy egész népi műveltségünkben és szellemiségünkben meghatározó szerepet játszik a buddhista Belső Ösvény a sámánisztikus elemek mellett. A buddhista szellemiség együttélése a sámánizmussal egyébként egy olyan jelenség, amely jellemző a mai buddhista műveltségek mindegyikére. Ugyanakkor ez a buddhista hatás nemcsak a Szkíta Bölcs tanításaiból, hanem az őt megelőző buddhák Közép-Ázsia szerte ősidők óta elterjedt hagyományaiból is táplálkozik.

Így a Megvilágosultak által megmutatott fennkölt Ösvény egy olyan búvópatakhoz hasonlít, amely hosszú időn át a felszín alatt áramlott, azonban, hála megvilágosult tibeti tanítóink jóságának, ma újra teljes dicsőségében, tisztaságában és erejében bukkant fel nálunk, hogy újfent megtermékenyítse és megvilágosítsa szellemünket, és hosszú méltatlan sötétség után újra a megvilágosodás tiszta és gyümölcsöző ösvényére léphessünk.

Források:
Aradi Éva: A hunok Indiában - HUN-idea, Budapest
Aradi Éva: A fehér hunok Indiában - Turán, Budapest
Crystal Mirror VI-VII - Dharma Publishing, Berkeley
Csáji László Koppány: Tündérek kihalófélben 1-3. - Napkút, Budapest
Tulku Döndup: Masters of Meditation and Miracles - Shambala, Boston
Robert E. Fisher: Buddhist Art and Architecture - Thames and Hudson, London
John Reynolds: Buddhism in Central Asia - előadás, Karma Dordzse Ling, Budapest
Tamara Talbot Rice: Ancient Arts of Central Asia - Thames and Hudson, London
The Teachings of Buddha - Bukkyó Dendó Kyókai, Tokyo
World Peace Ceremony Bodh Gaya - Dharma Publishing, Berkeley

Kőrösi Csoma Sándor a világ végén
Székely népmese 1857-ből


Csoma sírja Dardzsilingben

Csoma Sándort az Isten oly nagy ésszel áldotta meg, hogy ő a legnehezebb nyelvet huszonnégy óra alatt meg tudta tanulni. Tizenkét éves korában elindult utazni.
Utazás közben egy jó király udvarába vetődött, az első napon nem beszélhetett senkivel, mert a király udvarában nem tudott senki magyarul. Csoma még azon éjjel megtanulá a király cselédjeitől az ország nyelvét, s a következő napon folyvást beszélt a királlyal, ki ezen annyira megörült, hogy Csomának azonnal egy aranyos könyvet ajándékoza. Ezen aranyos könyvben az egész világ nyelve le volt írva. Csoma nem kaphatott volna drágább ajándékot, mert most bátran utazhatott az egész világba, megtanulhatván huszonnégy óra alatt azt a nyelvet, amelyre éppen szüksége volt.
Ezer viszontagság után megérkezett Egyiptomba. Legelőször is a Sinai-hegynek tartott. Meg akarta nézni azt a helyet, hol az Isten Mózessel beszélt, de nem tuda oda fölhágni, mert az Isten megtiltotta, hogy a szent helyet emberi láb tapossa. Az egyiptomi király, ablakán kitekintvén, látá az idegen ifjú hasztalan törekvését, és hozzá küldé szolgáját ezen izenettel:
-Ne fáradj hiába! Mózes után nem juthatott föl oda több ember, mert az Isten megtiltotta, hogy a szent helyet emberi láb tapossa; de jer föl, idegen utazó, a királyhoz, és pihend ki utad fáradságát. -Csoma követte a szolgát, és fölment a királyhoz, ki őt aranyszékre és aranyasztal mellé ülteté.
Az asztalon pompás étel volt aranytálakban és pompás ital aranypoharakban. Csoma az ételhez és italhoz saját tetszése szerint látott, miközben annyira megnyeré bölcs beszéde által a király barátságát, hogy ez őt aranyerszénnyel és az erszényben négyszáz darab arannyal kínálá meg. Csoma kezdetben vonakodott az ajándékot elfogadni, de a király ezt mondá:
-Visszautasítva ezen ajándékot, visszautasítod egyszersmind barátságomat is, és tudd meg, te idegen, hogy aki barátságomat nem bírja, annak élete az én országomban veszélyeztetve van.-Erre elfogadá Csoma az erszény aranyat, de nem lévén neki rá szüksége, hazaküldte azt szegény szüleinek és rokonainak.
Innen aztán elindult Ázsia felé, hogy fölkeresse azt a helyet, hol a legelső magyar ember született. Temérdek földön, a kutya- és farkasfejű emberek hazáján éji időkben szerencsésen keresztülhatolván, eljutott a csúszómászó állatok országába, melynek színét a mérges kígyók, békák és gyíkok hemzsegő serege borítja. Az ember itt csak úgy utazhatik, ha egész testét üvegbe foglaltatja. Csoma is üvegbe foglaltatta magát, és hét álló hétig utazott így, körülmászva a mérges férgek által, amíg e rémes ország végét elérhette.
Isten a megmondhatója, hány millió mérföldnyire utazott innen, míg végre nem azon helyig, hol a legelső magyar ember született, hanem éppenséggel a világ végéig jutott. A világ végén a szárazföld megszűnik, és kezdődik a tenger, mely fölött minél tovább, annál sűrűbb sötétség uralkodik. Negyven nap és negyven éjen kellene a sötét tengeren utazni, míg az ember oda érkeznék, ahonnan elevenen lehet az égbe bémenni. Csoma Sándor nekifogott, s ment egy jó darabot, de a tengeri út oly borzasztó volt, hogy vissza kellett térnie.
Kiszállván a tengerpartra, ősz lélekkel találkozott, aki őt egész atyailag fogadá, és ezt mondá:
-Szegény utazó, hol jársz te itt, ahol még ember nem járt mióta az Isten megteremtette a földet és az eget? Tudom éhes vagy! Ímhol egy pár hal, egyél, ha akarsz.
Csoma leült a tenger partjára, evett a halakból és belélógatá lábait a világ végébe. Aztán az ősz lélek ölébe hajtván fejét, elaludt, és többé föl sem ébredt. Ennek így kellett történnie, mert az Isten azt rendelte, hogy azon ember, ki a világ végét elérte, egyszersmind saját élete végét is elérte légyen. Az ősz lélek Csomát szépen eltemette és megsiratta; a tenger hullámai őt a mai nap is siratják.